Nemrég Pozsonban jártunk. Mi éppen az adventi forgatagban érkeztünk, de bármikor érdemes lehet kilátogatni, oda tekintve, hogy nincs messze a határtól és közelebb van, mint Bécs. Sokaknak még az a kép él a fejükben, hogy egy, a háborúban lebombázott, elpusztult város tele csúf panel-rengetegekkel. Azonban az elmúlt években gyönyörűen felépítették újra a várost, figyelve a történlmi hűségre és egy tisztább, szebb várost kaptak ezáltal a szlovákok, mint a mi Budapestünk.

Pozsony, vagy Bratislava szintén a Duna mentén fekszik, és csakúgymint Budapestet a folyó itt is kettészeli a várost, elválasztva egymástól a két oldalt. Míg az egyik parton csak panelek és modern tömbházak vannak, addig a másik oldalon a gyönyörű történelmi városrész, amit ahol csak tudtak felújítottak, a régi épületeket pedig meghagyták, vagy hasonló stílusban építkeztek hozzá.

Lévén, hogy Pozsony hosszú évekig, 1526-tól a Habsburg Birodalom és így hazánk fővárosa is volt elég erős rajta az osztrák és magyar behatás. Itt tartották az országgyűléseket, és itt őrizték a magyar Szent Koronát is. Ennek köszönhetően a város a mai napig 3 nagy nemzetiségnek ad otthont: természetesen a szlovákoknak, akik a nagy részét teszik ki mára a lakosságnak, valamint a magyaroknak és a németeknek.

Ez a hármas behatás meg is látszik az építészeten is, mivel egy az egyben bécsi és e miatt persze pesti stílusban épült a legtöbb épület. Az egész város persze kisebb, mint testvérvárosai, de ezzel egyetemben viszont mégis tudja hozni ugyanazt a bájt és nagyvárosi jelleget, mint az osztrák szomszédja. Az utcák rendezettek, és elsősorban tiszták, és ami még ennél is fájóbb magyar szemmel, hogy egyetlen hajléktalant sem láttunk az egész napos ott-tartozkodásunk alatt (persze ez nem jelenti azt, hogy nincs, de azért elég elgondolkodtató).

Mi, a kis családal, mint említettem adventkor érkeztünk Pozsonyba, méghozzá az auzstriai Kittsee-n keresztül, ahol megtekintettük a csokigyárat. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy mekkora élmény volt ez minden csoki-rajongónak, de még a kevésbé édesszájúaknak is, mivel a túra végén a schoko-csárdákban (igen ez is magyarul volt kiírva) a mellett, hogy frissen a gyárból érkezett készleteket vehettük meg, az összes fajtából lehetett is ingyen és bérmentve kóstolni, úgyanis az üzletpolitika arrafelé, hogy azt veszed meg, amiről megbizonyosodtál, hogy rendben lesz. (Arról nem is beszélve, hogy hiába Ausztria és euró, mivel a gyártól vettük a csokit potom pénzért be tudtuk szerezni azt).

Innen érkeztünk meg Pozsonyba, ahol egy kisebb városnézés után belevetettük magunkat az adventi forgatagba. Csakúgy, mint a világ bármely vásárában itt is meg lehetett találni a hagyományos forralt bort és társait. Szerencsére nem a globális, hanem a helyi konyha képviseltette magát a standoknál, így mi is kóstoltunk pár szlovák specialitást, mint a burgonya szalonnával, hagymával és juhtúrós-tejfőllel; vagy a krumplis palacsinta olyan finomságokkal töltve, mint a kacsatepertő, vagy a hagymás-libamáj. (Észrevételünk alapján a szlovák konyha 3 alapvető dologra épül: a krumplira, a hagymára és a juhtúróra)

A legmegdöbbentőbb viszont az volt, hogy hiába tartanak előbb, mint mi, hisz be tudták vezetni az eurót, a vásárban és úgy általában mindenütt sokkal, de sokkal olcsóbb volt minden. Csak viszonyításképp itt a forralt bor 1.60€ volt, Bécsben 5.50€ míg nálunk 2dl 1400Ft átlagosan....

Őszintén tudom ajánlani, hogy mindenki látogasson el egyszer az életben legalább Pozsonyba, mivel tényleg győnyörű város, a múltja összefonódik a mi múltunkkal érthető módon és szinte mindenki tud valamilyen szinten magyarul. Az egyik legváratlanabb élményben volt itt részem és egészen biztos vagyok benne, hogy még sokszor vissza fogok menni!

Éld át, és oszd meg!